Hirek : Pilisszentlászló - Szigetgyöngye felnőtt bajnoki |
Pilisszentlászló - Szigetgyöngye felnőtt bajnoki
szabina 2008.11.03. 08:47
Kötelező győzelmünket nehezen sikerült megszerezni és megtartani de sikerült, 3 ponttal tértünk haza
Utolsó idegenbeli mérkőzésünk volt az őszi szezonban, hiszen a következő meccsek Tinnye és Visegrád ellen már hazai pályán fognak zajlani, valamint lesz még egy szabadnapunk is, ami ránk fér. Pilisszentlászlóra mentünk, amely csapat jóval mögöttünk helyezkedik el a tabellán, de nem lehettünk biztosak abban, hogy miénk lesz ez a meccs, hiszen a kiscsapatok a saját pályájukon is tudnak meglepetést okozni. Hiába játszottunk fölényben, nem tudtunk komoly helyzeteket kialakítani a meccs elején. A 18. percben Góré "szépen" a kapu fölé bombázott. Hamar észrevettük azt, hogy az ellenfél elég szervezetlenül focizik, mégis megleptek sokszor minket. A 23. percben meglógtak a védőink szorítása közül és 1:0 lett a meccs állása javukra. A 37. percben megismétlődött az, ami a 34. percben: Boros Roli a 100%-os helyzetet a kapus kezébe lőtte. A 43. percben szabadrúgáshoz jutottunk, melyet Balla Endi értékesített, igaz először kapufa lett, de bepattant. A félidei állás 1:1 volt.
A második félidőben fáradt az ellenfél, amit ki kellett volna jobban használnunk. A 7.percben Boros Roli jóvátette hibáit, vezető találatot szerzett. A 10. percben Bottlik Dodi helyére Gáspár Ricsi került be. A 22. percben Balla Endi és Boros Roli kihagyta a gólszerzési helyzetét. Dupla csatárcsere történt: Boros Roli helyére Finfera Maxi állt, Góré Zoli helyére pedig Fazekas Laci. Az ellenfél rágyúrt a szabálytalanságokra, sokat okoztak "lábfájást" nekünk. Bár ezt a helyi szurkolók fordítva élték meg, amin kicsit ferdítettek is, de lényegtelen. Nagymellényű leányzók meg akarták verni a focistáinkat, legalábbis szóban ezt hangoztatták mellettem, mivel túl durván játszottunk. A szabálytalanságok arányát 80-20 %-ra lehet becsülni (mi voltunk a 20%). A 36. percben MAxi próbált gólt szerezni, de sajnos fölé ment. Kellett küzdenünk, hogy megtartsuk a fölényt, és sikerült. GRATULA az eredményhez!
Következő ellenfelünk Tinnye, aki a tabella utolsó előtti helyén áll. Otthon játszunk, szóval minimum 5 gólt kell vágnunk.
Eredmény: Pilisszentlászló - Szigetgyöngye 1:2
Gólszerzők: Balla, Boros
|