Hirek : Szigetgyöngye - Solymár felnőtt bajnoki |
Szigetgyöngye - Solymár felnőtt bajnoki
Szabina 2009.03.15. 21:12
A felnőttek a tavaszi szezont az első helyen álló Solymár csapata ellen kezdték. Panasz nem lehet a játékra, hiszen küzdött minden játékosunk, sajnos szerencsék nem volt ezen a meccen.
Ősszel 6:1-re lealázott minket a solymári sportegyesület, de most nem adtunk nekik olyan könnyen a 3 pontot. Megérkezésükkor nagyon jókedvüek voltak, látszott rajtuk, hogy félvállról fogják venni a meccset. Ezt ki is használtuk a pályán. Már a meccs elején láttuk, hogy hisztis csapattal játszunk, hiszen a harmadik percben már sírásra állt a szájuk a keményebb játékunk miatt. A bíróválasztás a szövetség részéről mondhatni nem volt megfelelő, hiszen egy ilyen rangadóra két kis fiatal srácot küldtek, akiknek nem volt tekintélye. Sok mindent benyeltek a a solymári csapattól, legtöbbször bemondásra fújtak és lengettek. Ennek mi ittuk meg főleg a levét, hiszen sokat szabálytalankodtak ellenünk, amiért lapot kellett volna adni, de ez elmaradt. Jogtalanul megítéltek ellenünk egy 11-est, amikor Vanyó Csaba kapusunk leszerelte a labdát, igaz vele repült az ellenfél is, de ő nem kapott rúgást vagy akármit. De szerencsére a 11-es kapufa lett, így a félidőben maradt az 1:0 Solymár javára. A félidő végén volt hőzöngés, hiszen kedves bíró barátunk 5 perccel előbb lefújta a meccset. A második félidőben nagy örömünkre Boros Roland hozta a meccsenkénti kötelező gólját, és szépíteni tudott. Gyönyörű eredmény lett volna, hogyha tartani tudjuk ezt az eredmény, de egy kapura tartó lövés megtört minket, hiszen 2:1-re módosult Solymár javára az eredmény. Küzdöttünk, hajtottunk, hogy legalább döntetlenre kihozzuk az eredmény, de sajnos ez miatt kapkodtunk nagyon, így sokat rontottunk. Gratula srácok, szép eredmény ez így is.
Eredmény: Szigetgyöngye - Solymár 1:2
Gólszerző: Boros Roland
Jövőhéten a tabella 2. helyén álló régi riválisunk, Leányfalu pályájára lépünk. Ősszel 3:2-re kikaptunk, de most, hogy mi erősödtünk, Leányfalu pedig úgy tűnik gyengült, kötelező hozni a 3 pontot, így esélyünk van felkerülni a tabella 3. helyére.
|