Hirek : Visegrád - Szigetgyöngye felnőtt bajnoki |
Visegrád - Szigetgyöngye felnőtt bajnoki
Szabina 2009.06.08. 07:57
Fontos meccshez érkezett el felnőtt csapatunk, sok minden függőt ettől a meccstől. De ezzel nem mi voltunk egyedül, hiszen Visegrádnak is tétmérkőzés volt: a meccs eredményétől függött mindkettő csapat jobb vagy rosszan helyezése. Szerencsére a meccs végén mi örülhettünk a 3 pontnak, és nagy megkönnyebbüléssel foglaltuk el a tabella 4. helyét.
Tétmérkőzésről lévén szó kemény mérkőzés elé néztünk. Nemis volt véletlen, hogy három bíró került kiküldésre a játék levezetése végett. Már az első percekben érezhető volt a feszültség a két csapat játékosai között és apró szabálytalanságok is becsúsztek, de a balhé szerencsére elmaradt. A 10. percben nagy öröm érte csapatunkat és szurkolóinkat, mivel Laukó Tomi beadását Balla Endi fejelte az ellenfél kapujába, ahol a portás nem tudott hárítani. Lefagyott a mosolunk, amikor a gól utáni középkezdést követő 11. percben az ellenfél egyből kiegyenlített. Játékosaink kicsit elbaltázták ezt az akciót, még az örömmámor volt bennük és figyelmetlenek voltak. De nem kellett sokat bánkódni, hiszen a középkezdés után a 12. percben Klement József (Manó) passzát Boros Roli pöccintette az ellenfél kapujába. A félidőben ment a bruszt, mindenki nyerni akart, voltak is gólveszélyes helyzetei az ellenfélnek. A félidőt vezetéssel zártuk. A második félidőben keményedett a játék, kiosztásra került egy-két sárga lap, de sportszerű szabálytalanságokat követtünk el, ha lehet így fogalmazni. Vígh Zoli pályára lépését megköszönjük, hiszen összehozott egy 11-est, ami Vaszilev Zoltán (Dixi) váltott gólra. Így megszerzésre került a 100. gólunk, és végre mi is beléphetünk a jubilánsok táborába. Megkönnyebülést okozott ez a 2 gólos előny Visegrád csapata ellen, de tudtuk, hogy nem szabad félvállról venni a meccs többi részét, hiszen ellenfelünk sokszor okozott már nekünk meglepetést. Most nem sikerült neki, és hogy tetézzük a hangulatot, Manó beadását Endi gólra váltotta, így magabiztos 4:1-es eredménnyel miénk lett a három pont. Ennek az eredménynek sok jelentősége volt, ami a későbbiek folyamán kihirdetésre fog kerülni.
Utolsó meccsünk volt a bajnokságban, pihenő következik, de azért ne fejeltsen el senki focizni! :)
Eredmény: Visegrád - Szigetgyöngye 1:4
Gólszerzők: Balla Endre 2, Boros Roland, Vaszilev Zoltán (11es)
Kezdő emberkék: Mészáros Balázs, Gönczi Ádám, Vaszilev Zoltán, Csatári Balázs, Laukó Tamás, Gönczi Dávid, Balla Endre, Bottlik Zsolt, Klement József, Szente Gábor, Boros Roland
Cserék: Finfera Maximilián, Vígh Zoltán, Klubuk Dávid, Bottlik Lóránt, Vanyó Csaba
|