Hirek : Leányfalu - Szigetgyöngye felnőtt bajnoki |
Leányfalu - Szigetgyöngye felnőtt bajnoki
Szabina 2009.03.23. 08:19
Leányfalu ősszel nálunk elvette a 3 pontot. Most azzal a céllal mentünk át a Duna túloldalára, hogy az akkor elnyert 3 pontot visszaszerezzük ezen a preztizs meccsen. Sikerrel jártunk, ami a leányfalusi libalegelő pályán nagy szó. Sok nagy csapat elbukott ott, de mi helyt álltunk dacolva a széllel és a pálya alkalmatlanságával.
Szépen összegyűlt a csapat, 4 cserejátékos csücsült a kispadonkun, köztük Manó is, aki gyógyulgat sérüléséből. A kapuban Mészáros Balu állt, értesülésünk szerint Vanyó Csaba a Solymár elleni meccsen térdsérülést szenvedett, és egy hónapra kiesett. Reméljük ez rövidebb lesz. Már a meccs elején érződőtt a feszültség a két rivális csapat között, de ez a bírónak is köszönhető volt. Hatalmasakat bakizott, de ezen már kár rágódni. Megkönnyebülésünkre a vezetést megszereztük Boros Roli góljának köszönhetően. Jó lett volna a félidőt nagyobb fölénnyel zárni, de maradt 0:1. A második félidőben sikerült a nagyobb fölényt összehozni Laukó Tominak köszönhetően, igaz, öngól volt, de a Tononak írtuk a gólt. Az állás immáron 0:2. Erre gyors válaszként egy helytelenül megítélt szögletből Leányfalu betalált egy gólt, 1:2. Egyre keményeb volt a meccs, mindenki hajtotta az eredményt, míg végül Boros Roli ismét betalált, így lett 1:3 az eredmény. A leányfalusiak elég szabálytalanul játszottak, 3 embernek már az öltözőben lett volna a helye egy-két kiállítás után, de ez nem így történt, "hála" a bíró pontatlan játélvezetésének. Vígh Zolinak hatalmas, szép gólt lőtt, csak az volt a gond, hogy a mi kapunkba, így az állás 2:3-ra módosult. Ezt nem hagytuk annyiban, ismét Boros Roli kapta a labdát, melyet a kapuba is gurított, az eredmény ezzel 2:4 lett mely egyben a végeredmény is.
Összeszedett csapatot láttunk, akikre büszkék lehetünk ezen a borzalmas pályán nyújtott teljesítmény miatt. A hétvégén Csobánka jön hozzánk, akiket ősszel 5:3-ra vertünk. Reméljük itthon is ilyen szép eredményt fogunk ellenük elérni.
Eredmény: Leányfalu - Szigetgyöngye 2:4
Gólszerzők: Boros Roland (3), Laukó Tamás
|