Hirek : Szigetgyöngye - Pilisszántó felnőtt bajnoki |
Szigetgyöngye - Pilisszántó felnőtt bajnoki
Szabina 2009.04.27. 07:53
A tabellán 11 ponttal mögöttünk lemaradó Pilisszántó csapatát fogadták a felnőttek. Szerencsére itthon játszottunk, és nem a "remek" adottságokkal rendelkező szántói pályán volt a forduló, ahol kesevesen megy a játék. A pontkülönbséget növeltük, hiszen legyőztük az ellenfelet.
Hidegzuhanyként ért minket a hír, hogy Mészáros Balu térdsérülést szenvedett munka közben, Vitálos Tamás pedig már nem tudta elvállalni a védést. Így nagy fejtörtést okozott, hogy ki őrizze a hálónkat. Végül Endi Bodor Pisti mellett döntött. Másik lehangoló hírként érkezett, hogy Laukó Tominak a pénteki edzésen elrepedt a csuklója, így ő sem volt bevethető állapotban. Még egy alapember kiesett. A meccset nyugodtan kezdtük, szépen játszottunk. Voltak hibák, mint általában, de javításra kerültek. Mindenki várt már az első gólra, amit nem igazán helyzetből sikerült megszereznünk: egy szabálytalanságnak, nevezetesen a 16-oson belül történő kezezésnek "köszönhetően" büntetőt rúghattunk, amit Bottlik Zsolti annak rendje és módja szerint gólra váltott. A félidőben más említésre nem is történt, csupán helyzetekig jutott mind két csapat, így a félidőt eg ygólos fölénnyel zártuk. A második félidőben feszültebb lett a légkör a pályán, főleg a mi játékosaink között. Mindenki a gólért hajtott, hogy növeljük az előnyünket és magabiztosabbá tegyen a gólfölény minket. Szente Gábornak köszönhetően nem kellett sokat várni a második gólra, így az állás 2:0 lett a javunkra. Nem tudni minek "köszönhetően", de a feszültség csak nőtt a két csapat és egymás közt is. Megalapozva az eredményt, Szente Gábor még egy helyzetet értékesített, így az állás 3:0-ra módosult. Addig addig játszadoztunk, hogy a szántóiaknak sikerült kihasználniuk egy helyzetet és gólt találtak. Ez még belefért, bár a gólarányon rontott. Az ellenfél egyik játékosa megkapta második sárga lapját, így kiállították. Ennek ellenére nem tűnt fel senkinek, hogy csak tizen vannak a pályán, és mi sem kerültünk fölénybe. Kezdtük őket magunkra húzni, de végül a meccs lefújásakor mi örülhettünk, hiszen miénk lett a 3 pont.
A szántóiak nem tagadták meg tót vérüket, elég agresszíven viselkedtek a meccs lefújását követően, de szerencsére hamar hazamentek.
Eredmény: Szigetgyöngye - Pilisszántó 3:1
Gólszerzők: Bottlik Zsolt (11-es), Szente Gábor (2)
Szerdán Nagykovácsiba megyünk, indulás 3-kor a pályáról, aki itthonról jön. Aki tud, jöjjön el szurkolni, hiszen fontos a buzdítás egy ilyen rangadón ebben a sérülésekkel teletűzdelt időszakban.
Ezúton köszönjünk Bodor Pistinek, hogy elvállalta a "hálátlannak" tűnő kapusposztot. Köszönjük a teljesítményt.
|