Hirek : Rád - Szigetgyöngye felnőtt bajnoki |
Rád - Szigetgyöngye felnőtt bajnoki
Szabina 2009.08.24. 18:00
Felnőtt csapatunk számára is elkezdődött az őszi szezon a Megye II-es bajnokságban. Az első fordulóban Rád csapata fogadott minket, akik tavaly szintén Megye III-as osztályban szerepeltek a váci körzetben. Ezen a meccsen sajnos nem sok minden jött össze, amit elterveztek felnőtt játékosaink a pályán. A három pontot ott hagytuk, és vereséggel tértünk haza.
A találkozót már kapott góllal kezdtük, amikor is a 3. percben ellenfelünk megrezegtette a hálónkat. Igaz a gól előtt egy elég érdekes szituáció ment végbe: a hazaiak bedobása következett volna a félpályáról, de a játékosuk egészen a 16-os vonalunkig sétált a labdával és ott végezte el a bedobást, amit tekinthetünk gólpasznak is. Középkezdés után egyből életre keltünk, helyzetet helyzetre halmoztunk, de sajnos gól nem született belőle. Vigyázni kellett játékosainknak magukra, hiszen a hazaiak inkább a "rugdosós" focit űzték a technikás és élvezhető foci helyett. Próbálkozásink voltak, sokszor veszélyeztettük az ellenfél kapuját, de a kapusuk nem volt egy olyan ember, aki még csak most állt volna hálóőrnek először. A 41. percben a kapu felé tört a hazaiak játékosa, amit kapusunk, Vanyó Csaba nem nézett tétlenül, elindult felé, hogy leszerelje. Szerelése sárga lapot ért neki, hiszen a bíró és a partjelző elmondása szerint szabálytalanul mozdult meg. A bíró 11-est is megítélt ellenünk, amit érdekes módon először sem ő, sem a partjelző nem jelzett annak. A büntetőt gólra váltottá,k így az eredmény már 2:0 volt a hazaiaknak. Gyors válaszként a 42. percben Klement Manó beadását Balla Endi értékesítette és a félidőt 2:1-es eredménnyel zártuk. A második félidőt még el sem kezdtük, és a 48. percben ismét gólt kaptunk. Letört csapatunk hajtott, hogy szépíteni tudjon, de nagyon sok helyzetet lett kihagyva. A 76. percben Klement Manó gólt szerzett, így az eredmény 3:2 lett a hazaiak javára. Ezen az eredményen szépíteni sajnos már nem tudtunk, de a meccsen voltak még érdekes motívumok. Főleg a játékvezetés terén. Partjelző kollégánk érdekes módon a hazaiaktól nem követelte meg a cserelap használatát, de ahogy cserélni szerettünk volt, már kérte is a lapot, amit elég nehéz nekünk kitölteni úgy, hogy edzőnk a pályán kergeti a labdát. Közröhej tárgyát képezte az, amikor a bíró egymás után többször is beleért "véletlen" a labdába, amivel elég sok mindent befolyásolt a pályán. Sajnos a játékosok egy része sem a kulturáltságáról volt híres, de nincs ezzel gond, tavasszal találkozunk itt, Szigetmonostoron. A vereség fájt és az is, hogy sok tényező ellenünk szólt, kezdve a bíróval és a partjelzőkkel, na meg persze a taktika nélkül és néha veszélyesen játszó ellenfél is akadályozta azt, hogy szép játékkal jó eredményt érjünk el.
Köszönjük a sok monostori szurkolónak, hogy elkísérte csapatunkat Rádra. Jövőhéten találkozunk Leányfalun!
Eredmény: Rád - Szigetgyöngye 3:2
Gólszerzők: Balla Endre, Klement József
Felállás: Vanyó Csaba, Vaszilev Zoltán, Vígh Zoltán (Mészáros Tamás 72'), Gönczi Ádám, LauKó Tamás, Szente Gábor (Gönczi Dávid 67'), Góré Zoltán, Bottlik Zsolt, Balla Endre, Boros Roland, Klement József
|